Oldalinító gondolatok

Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy az engem foglakoztató vagy bosszantó dolgokról megosszam a gondolataimat olyanokkal, akiket hasonlóan foglalkoztat ugyanaz.

Az oldal létrehozása közben, vagyis menet közben derült ki, hogy jónéhány olyan téma is akad köztük, ami sokakat foglalkoztat. Ráadásul gondolataikat az Internet léte nélkül egymással a földrajzi távolságok miatt sohasem tudták volna megosztani. Aztán az is kiderült, hogy hasonló körülmények miatt és között más is foglakozik hasonló tartalmú oldal létrehozásával.

A mezőgazdasági tevékenységről, élelmiszereinkről:

Ma már közhelykén ismert, hogy amit eszünk, azzá leszünk.

Egészséges élelmiszert csak egészséges növénytől, állattól lehet várni. Kegyszertől, vegyszertől, adaléktól,  kémiától nem. Kegyszert, vegyszert, kémiát maximum a növény megvédésére szabad használni (arra is csak nagyon korlátozottan), nem pedig az élelmiszerbe keveréssel. Átcímkészéssel, romlott, lejárt szavatosságú élelmiszer újrafeldolgozásával csak az egészséget lehet rontani. Az pedig az emberek lassú meggyilkolása, végsősoron gyilkosság bűntette. Teljesen függetlenül attól, hogy az számításból, vagy tudatlanságból következik be. Előbbi súlyosbító körülmény! (Szerintem, meg talán mások szerint is. Ha egyetért ezzel a gondolattal, akkor ez az oldal önnek is készült!)

Ma már egy élelmiszerbolt olyan, mintha a vegyszerraktárt keresztezték volna a műanyagbolttal. Tele van pl. olyan italokkal, ami mesterséges szinezékből, műanyagolból, savakból, cukorból, tehát a szervezet számára lassan ölő mérgekből áll. Ugyanakkor eltűntek a gyümölcs felhasználásával készült szörpök, italok. Maximum olyanok vannak, amelyek tartalmaznak némi gyümölcskivonatot. Aztán ott a kenyér, amelynek alapvető élelmiszernek kellene lenni, ehelyett egy felfújt, agyonadalékolt valami, ami kenyérnek látszik, de valójában egészségkárosító.  A többi élelmiszerről már nem is beszélek, de  sorolhatnám. Nézzék meg például, hogy egy virsliben hányféle adalék van. Még jó, hogy egyik-másik cég (a becsületesebbje, ha egyáltalán mondható róluk ilyen) ráírja, a többség azonban csak belerakja, de már rá sem írja az adalékokat. Aztán másik kedvencem az a tej. Egy tejtermelő gazda ismerősömtől hallottam, hogy a hatóság szerint a tej forgalmazásához savópont meg az annyakínnya tudja miféle kegyszereket, vegyszereket kellene hozzákeverni, ahhoz, hogy tejként forgalmazható legyen! Ezek a szabályok ma Magyarországon vannak! Ha rajtam múlna fognék egy traktort ekével és megborozdulnék az ilyen jogszabályok között. A boltban kapható tej zsírtartalma 3,5 % vagy attól alacsonyabb. Tessék megnézni bármelyik szarvasmarha fajta tejtermelési tulajdonságait. Mennyi a tejzsír % a tehénből fejt tejben? Rögtön kiderül, hogy a boltokban forgalmazott tejszerű képződmény nem tehéntől, hanem zacskótól, vagy doboztól származik. Csoda, hogy a macska megissza! A tejital vagy reggeli ital néven forgalomba helyezett veszélyes hulladékokról már nem is érdemes szót ejteni. Szerintem utóbbiak közül az egészséges macska meg sem inná egyiket sem. És így tovább.
Cola és társai: tessék egy pohár Cola italba egy kis nyers csirkemájat tenni, azután megnézni, hogy mi lesz vele később abban a valamiben, amit olyan sokan megisznak. Vajon a mi májunkkal is ezt csinálja, mint a csirkéjével?

Az étellel összetévesztett műanyag pusztulást okoz:

Aztán az emberi test halhatatlansága is már hosszú évek óta biztosított, hála az élelmiszerek tartósítására használt Nátrium benzoátnak, amely kumulálódik szervezetünkben.

A globalizáció oltárán feláldozott és eltiport magyar mezőgazdaság, a kertmagyarország, a kistermelői kultúra és szaktudás oldalának is szánom ezt az oldalt. Vegyen részt benne, tegye hozzá tudását, töltse meg tartalommal, gondolataival!

A természetes körülmények mellett előállított élelmiszerek, teljes értékűek, egészségesek és még talán olcsóbbak is, mint a megvásárolható műanyagok. Természetesen kényelmesebb megvenni a felvizezett, puffasztott valamit, mint az egészségeset előállítani. Az utóbbi sok munkával és vesződséggel jár.

Lassan eltűnik Magyarországon az a tudás és kultúra amely az egészséges mezőgazdasági termékeket, azok előállítását biztosítaná.

Őrizzük meg a régi kultúrnövényeinket, termesszük azokat saját célra, mert egészségesebbek, mint a felfújt, vásárolt bizonytalan eredetű bolti áru.

A közállapotokról:

Politikusaink 1989 óta hibát hibára halmoznak és ennek mi isszuk a levét! Az ország állapotait mindenki a saját bőrén megtapasztalhatja.

Erről egy vicc jut eszembe, amit a közelmúltban hallottam:

- Kik a világ legjobb vadászai és miért?

- Hm...

- A magyar politikusok, mert mindig bakot lőnek!

Bízom benne hogy az egészséges társadalom élni akrása még ebben az országban is előbb-utóbb utat fog törni magának. Eljön az az idő amikor "ez a harc" valóban a végső lesz. Eltűnnek kis és nagy tolvaljaink, a lassan vagy gyorsan ölő gyilkosaink is méltó helyükre kerülnek.

Az előrehaladás és az élni akarás utat tör magának a globális, a lakosságra szellemként rátelepülő polip, a csődhalmozó működésképtelen és mindent gátló áldemokratikus, álszocialista, gátlástalan és erkölcstelen imperializmus szolgái és hazaárulói által önérdekből vezérelt és öncélra fordított és működtetett állammal szemben. Működtetői a mai parlamenti pártokba tömörült érdekemberek és a minisztériumokban és más hasonló elefántcsonttornyokban pöffeszkedő, magukat közszolgának ámító lelki törpék. Nekik csak három percre kellene "meghalniuk", hogy megtudják, lássák és megértség, hogy mennyire tévúton járnak. Sebaj, majd a végelszámolásnál elszámolnak tetteikkel. Ott nincs kiváltság, bemondásos költségelszámolás, érdekösszefonódás, "kapcsolati tőke" sem "mutyizás", sem korrupció és még sorolhatnám. Ja és kiskapu sem, ahogy visszaút sem létezik onnan.
Azt sem kérdezik meg, hogy kinek a kicsodája vagy. Csak az számít, hogy mit és hogyan teljesítettél az alapszabályok szerint.

Mi állampolgárok megint oda jutottunk, hogy ismét olyan államot működtetünk, amely a saját polgárait ellenségnek tekinti. Legutoljára ilyen Magyarország megszállása idején volt. Demokráciában ez nem szokás. Ami ma magyarisztánban van az fogalmaim szerint nem is demokrácia, legfeljebb csak annak álcázza magát.

No, de már eleget füstölögtem erről az árnyékvilágról.

Mindenkinek kellemes időtöltést és hasznos információkat az oldalon eddig találhatókhoz és az ezután feltöltendőkkel kapcsolatban is.

A fórum használatához regisztráció szükséges. A regisztráció és a moderálás távoltartja a netbunkókat az oldaltól. Aki egyszer bekavar az örökre repül innen, ezt garantálom! Ezzel is igyekszem a többség érdekeit megvédeni a problémákat okozóktól.

                                Tisztelettel: Daám Zoltán agrármérnök 






 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


daam.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,046 mp